2. fejezet

Az éjjel

  Az éjjel kínzó gondolatok gyötörtek. Nem tudtam aludni. Egyszerűen nem ment! Folyamatosan újra és újra elképzeltem a balesetet, s könnyek áztatta párnámon szorongattam a mellettem nyugodtan szuszogó kiskutyát. A homlokomon dagadhattak az erek, s egy-egy nagy szipogás közepette csak azt hajtogattam: Istenem, istenem! Miért?! 

  A mellettem szunnyadó csöppség semmit sem vett észre mindebből. Átértékeltem az életemet, és tudjátok mire jutottam? Van még kiért élnem. Ezt a szerencsétlen árvát is kidobták, hasonló volt a sorsunk. Ha én nem vagyok, ki tudja, talán meg is fagy. Azon az éjjelen biztosan a kocsi alatt végeztem volna. Ha ő nincs, nem érdekel senki, és semmi. Új fordulat az életbe... Megváltoztatta volna az enyémet egy kutya? Lehet... Mindenesetre még sohasem örültem ennyire senkinek a társaságának, még ha aludt is. Az, hogy mellettem volt, már önmagában biztonság érzetet adott, és a kis szívverése is nyugtatóként szolgált.

  Mikor ritkán abbahagytam a sírást, kitekintettem az esőtől ázott utcára. Az esőcseppek táncot jártak az üvegen, majd versenyeztek az ablak végéig, vagy egybefolytak, majd úgy folytatták útjukat. Nekem is ezt kéne tenni? Befogadni Őt, és soha el nem engedni? Ki tudja... Mindenesetre nem fogom hagyni, hogy magára maradjon. Soha.

  Végül csak elaludtam, kimerültem a sírástól. Fogalmam sincs, hogy mikor hunyhattam le a szemem, de azt tudom, hogy már hajnalodott. Mikor felébredtem, a pici még mindig ott feküdt mellettem, és álmodott valamit, mert nagyon jártak a lábai. Óvatosan megsimogattam, majd mosolyogtam, mikor riadtan kinyitotta szemeit, melyben a hála könnye tündökölt.

 -Semmi baj nincsen! Most már jó helyen vagy, és csak ez számít. - felemeltem Őt, és levittem az emeletről a konyhába. Letettem a nappaliba a szőnyegre, nehogy felfázzon a kövön. Kimentem a nappaliból reggelit készíteni neki. Volt nekünk régen egy tartalék kutyatápunk, ha betévedne egy kóbor kutya.

 -Pedigree marhahúsos falatok zöldséggel aszpikban. -olvastam a konzervet. Pépessé aprítottam, majd lassú léptekkel visszamentem a nappaliba. Hát mit látok?! Egy szép kis tócsa a vadonatúj szőnyegen.

 -Látom tartogattad! -nevettem el magam, majd letettem a tócsa mellől körülbelül 1 méterre az étellel teli tálat. Hoztam a videokamerám, s megörökítettem az első ilyen pillanatot. A lába furcsán állt. Habzsolt, majd amikor rágott, a két hátsó lába felemelkedett, majd szinte a feje fölé magaslott. Nagyon vicces volt! Miért csinálhatta? Talán azért, mert ízlett neki? Nem tudom... Ahogy befejezte az evést, ráraktam a kanapéra. Szinte azonnal elaludt, miközben simogattam kajla füleit. Gyorsan kéztörlővel törölgettem a szőnyegen lévő pisit, majd hoztam a szivacsot, s kidörzsöltem, hogy ne hagyjon nyomot. Sajnos amíg nem szobatiszta, addig ezt kell csinálni vagy 4 óránként.

 Eltelt pár óra, s gondoltam elviszem őt állatorvoshoz, hiszen meg kell nézetni akkor is, ha egészségesnek látszik. Ha nincs oltása (márpedig általában azért dobják ki őket, mert nem telik rá) akkor sürgősen be kell őt oltatni. Így is elvagyunk késve.

 Bő fél óra múlva odaértünk az állatorvoshoz, ahol vagy 20 percet vártunk. Abba a törölközőbe csomagoltam a kiskutyát, amelybe az első nap aludt. Ha érzi a saját "szagát" talán megnyugszik. Amikor végre sorra kerültünk, elmeséltem a dokinak, hogy hogy találtam rá. Ő megvizsgálta, majd aggasztó tényeket közölt, miszerint a kiskutya...