8.fejezet.

 Egy este...

Az erek a fejemben egyre vastagabbak lettek, éreztem, ahogy az egész testemben tágulnak, és lüktetnek... Visszafojtott lélegzetem egyre szaporábbá vált, mikor feleszméltem a történtekre.

 Denny már elkanyarodott volna, de meghallotta kétségbeesett szitkozódásom. Visszafutott, és megérintette a vállamat. 

 - Mi történhetett itt? -suttogtam. A döbbenet kiült az arcára. 

 - Nem tudom... Nézd meg, hogy elvittek e valamit! - laptop a helyén. Dugipénz a helyén. Szerintem nem vittek el semmit... Viszont a felfordultság szemmel látható volt. Az összes papír szétszórva, székek felborogatva... Megláttam egy papírt az asztalon. Odasiettem, és remegő kézzel elolvastam a levelet. 

Nem adom fel! A kutya az enyém és a kislányomé, és te elloptad tőlünk! Ha nem adod vissza, hamarosan nem csak ezt a kis felfordulást észlelheted, hanem sokkal komolyabb lépéseket fogok tenni...! 

Könnyek áztatták a remegő kezem által tartott lapot... Denny is elolvasta. Szótlanul állunk egymás mellett, a földre rogyok. Zeusz odaszalad hozzám, nyalja sós cseppjeim. 

 - De miért kéri a kutyát? -értetlenkedett Denny. 

 - Hosszú történet... Mikor anyu és apu... Mindegy igazából, Zeusz ott remegett egy pad alatt, én pedig befogadtam. Kitették az utcára őt. És most nem tudják, mit mondjanak a lányuknak, mert ő hiányolja... Én pedig biztos nem adom nekik vissza, rossz helyen lenne, tudom. 

 -Nem lehetne feljelenteni? Itt a bizonyíték, a fenyegetés! - ordította.

 - Nem... Senki nem hinné el. - erőtlen hangom remegni kezdett a lelki gyengeségtől. 

 - Talán... De ha mégis? 

 - Ezt egyedül kell megoldanom. 

 Néma csend uralta a házat... Odakint tépte a fák lombjait a szél, néha süvítés hallatszott, s a villámok megvilágították az eget. 

 - Segítek rendet rakni. - jelentette ki. 

 - Hagyd csak... -  csuklott el a hangom.

 - Szerinted itt hagynálak ezek után egyedül? - átölelt. Most valahogy nem volt kedvem ellenkezni. Kicsit talán jól is esett, hogy valaki törődik velem, mikor körülöttem minden összeomlott... Még pár percig ülhettünk a parkettán, mikor a villámlástól megijedt Zeusz ugatása törte meg a nyugodt csendet... 

 - Semmi baj nincs kiskutyám - húztam mosolyra a számat, Denny is viccesnek találta a dolgot...-Na szerintem kezdjük el, ha nem akarunk reggelre végezni... - karja szorítása egyre gyengédebbé vált. Felállt, és elkezdte összeszedni a padlón heverő lapokat. Nekem még nem volt erőm felállni. Még nem. De nem nézhettem tétlenül, ahogy ő pakol helyettem, ezért nehezen, de felálltam. A székeket a helyükre állítottam, és mindent a helyére tettünk. Körülbelül 1 óra múlva mindennel készen lettünk. 

 - Köszönöm, hogy segítettél... Talán... Nem is ment volna nélküled... - mondtam. 

 - Kim... - komollyá vált a hangja - ha bármiben, és tényleg bármiben segíthetek, szólj nyugodtan. Bólintottam, de éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szememben... Nem tehetek róla.. Amióta anyát és apát elvesztettem, ő az egyetlen aki törődik velem... Túl sok nekem ez. Túl sok... 

 - Ne sírj... - átölelt ismét, megnyugodtam... Fogalmam sincs, hogy miért. Nála biztonságban érzem magam. 

 - Nekem viszont lassan mennem kell... 

 - Oh, értem... - felvette a cipőjét, és a kabátját. Kilépett az ajtón, jó éjszakát kívánt nekem, és Zeusznak. Távolodtak lépései.... - Denny! - szóltam utána.
 - Igen, Kim?
 - Nem szeretnél maradni még egy kicsit? Legalább amíg eláll az eső...
 - Biztos vagy benne? - bólogattam. Visszaszaladt, de egy pillanat elég volt arra, hogy szétázzon...
 - Jól eláztál... Keresek valami nadrágot! A dzsekidet tedd a szárítóra! - elmentem neki gatyát nézni... De honnan szerezzek? Apuét nem adom oda... Vagy... Van egy rövidnadrág, amit apu kapott a születésnapjára valami távoli rokontól, de neki nem tetszett, így soha nem vette fel. Biztosan nem haragudna rám, ha odaadnám neki... - Tessék, itt van egy nadrág! - nyújtottam a kezébe, és leültem a kanapéra.
 - Köszönöm Kim... - letolta a farmerját, és gyorsan átvette amit adtam. - Máris jobb!
 - Örülök. Nem vagy éhes? - kérdeztem.
 - Picit megéheztem, de ha nincs kedved enni, az sem nagy gond nekem...
 - Viccelsz? Én már nagyon éhes vagyok. Rendeljünk pizzát?
 - Igen, de én fizetem! - vágta rá.
 - Benne vagyok! - kacsintottam.
 - Rendben, akkor milyet szeretsz?
 - Várj, hozom a laptopom. - felálltam a kanapéról - egyébként a sonkás kukoricásat - ordítottam a másik szobából. - Te?
 - Én is szeretem.
 Bekapcsoltam a gépet, és elkezdtük nézegetni a pizzákat. 1 óra, mire kijön... Mit fogunk mi addig csinálni?
 - Felhívom őket, pillanat. - megköszörülte a torkát, és selymes hangján beszélni kezdett a telefonba. Mikor lerendezte, visszaült mellém, és akkor hirtelen....