Temetés
Miután elmentek a rendőrök, lerogytam az ajtó mögé... Fogalmam sem volt, hogyan tovább. A lábaim ismét remegni kezdtek és Zeuszra néztem.
- Ne kérdezd, hogy mit fogunk tenni, még én sem tudom! - Mondtam, majd lehunytam a szemem, reménykedve, hogy a sors majd rendbehoz mindent... Lassan feltápászkodtam a földről és leültem a kanapéra. Merengtem a kertre néző ablakon kifelé. A szél fújta a fák ágait, mintha elakarná rángatni máshova, talán egy szebb világba. De a fa ellenkezett. Nem ment a széllel. Egy cinege szállt az udvarban levő egyik terméskőre, majd tovareppent. A fák egyre hullajtják levelüket. A földet színes falevelek sokasága lepte el, s fújta őket arrébb a szél. Közben figyelmes lettem Zeuszra, aki a lábamon ágaskodott fel, mintha azt mondta volna: Hahó! Én is itt vagyok! Felvettem. Szürkés-barna szemeivel velem együtt ő is a szél bohókás játékát kémlelte. Pár percnyi bambulás után elhatároztam, hogy elmegyünk egy másik állatkereskedésbe.
- Van kedved csavarogni egyet, majd pár cuccot venni? - Kérdeztem, választ nem várva, széles mosollyal az arcomon.
Felvettem a fehér pufi kabátom, a fekete csizmám, majd beraktam Zeuszt a dzseki alá. Beszálltunk a kocsiba, és meg sem álltunk a második legközelebbi állatkereskedésig. Reménykedtem, hogy nem ér itt is olyan kellemetlenség, mint a múltkor.
- Jó napot!
- Jó napot! Tudok valamiben segíteni? - Kérdezte unott arccal az egyik alkalmazott.
- Ööö... Köszönöm, neki keresnék pórázt, illetve ételt, etetőtálat, és mindent ami szükséges lehet, de majd megoldom.
- Rendben! Ha bármiben tudok segíteni, csak szóljon! - Szólt oda, most már egy erőltetett mosollyal az arcán.
Vettem egy kosarat, és elkezdtem nézelődni. A legjobbat akartam venni mindenből. Egy csomó mindent vettem neki, amire szüksége van. A legapróbb dologtól a legnagyobbig. Amiket vásároltam: fogtisztító, jutalomfalatok, étel, fekhely, póráz, nyakörv, kefe, vészhelyzet esetére kullancsirtó, bolhairtó, sampon, és a legfontosabb; játékok! Ez így kb 20.000 ft-ra rúgott, de nekem minden pénznél többet ért az ő boldogsága. Ahogy kiléptünk a boltból, hazamentünk, majd kipróbáltunk szinte minden újat. Kialakítottam neki egy saját sarkot a szobámban. Elhelyeztem mindent, kipróbáltuk az újdonságokat.
Aminek a legjobban örült, az egy plüss gólya volt. Ugyan nem rágta szét, mert nem hagytam. A második kedvenc játéka az egy csomós húzóka volt. Tehát az egyik oldalt én fogtam, a másikat ő húzta a fogával. Ez ilyen fogerősítő játék.
Miközben elvolt foglalva az új játékával, én csak gyönyörködtem a látványban... Még csak pár hete van itt, mégis akkorát nőtt! Nagyon édes... Én még nem láttam élőlényt ennyire őszintén örülni bárminek is. Amit ez a kiskutya ad, szeretetet, boldogságot, ember nem tudott adni még nekem.
Ekkor ötlött belém a gondolat; "Apu és anyu" . Mi lesz velük? Ami azt illeti hívtak miattuk, és úgy határoztam temetni fogom őket. Pénz bőven van rá. A legszebb temetést szervezem nekik, annyira meghittet, mint amilyen az első találkozásunk is volt.
Pár hét múlva minden készen állt. Vettem egy gyönyörű fekete ruhát, amelynek csipkés az ujja, de ezt eltakarja a sötét színű dzseki, amit felvettem. Fekete bundás cicanadrág, amelynek az oldala apró kövekkel volt díszítve. Az öltözékemhez passzoló színű magas talpú cipőt vettem fel. Délután két órát ütött az óra. Ekkorra volt eltervezve minden. Zeuszt a barátnőmre bíztam, aki szívesen vállalta a feladatot.
Bementünk a ravatalozóba, ahol nyitott koporsóba feküdtek. Sápadt arcuk, mint a fal, olyan fehér volt. Anyám aranyszőke göndör fürtjei ellepték a koporsó felső részét. Telt ajkai, melyeket mindig a kedvenc vörös rúzsa közepes árnyalata színezte, most hófehér, kiszáradt. A kedvenc ruhája volt rajta. Egy piros színű kardigán, melyet még tőlem kapott és egy fehér farmernadrág, amit aputól, pár hete.
Apu mindig pirospozsgás arca, most fakó. Arca beesett, és ráncvonalai kisimultak. Rajta is a kedvenc ruhája volt. Őt is szerettem, de a sok munka miatt nagyon elfoglalt volt.
Kirohantam a teremből, mielőtt még a könnyem ki nem csordult, s földet ért volna. Leültem az egyik padra, és távolról figyeltem ahogy síró emberek egymás karjába borulnak. Mindenkit ismertem, de csak látásból. Vettem egy mély levegőt, és visszamentem. Szorongattam a kezemben a közös képünk, és két-két vörös, és két-két fehér rózsát. A pap elmondott egy misét, és mindenkit név szerint szólított, majd kimehettünk egyesével a koporsóhoz, és elmondhattuk a gondolatainkat. Én következtem. Lassan odasétáltam, majd magamban már tervezgettem, hogy mit mondok.
- Anya, apa! - Suttogtam. - Én... Sajnálok mindent! Ha aznap nem mentetek volna el az ajándékomért, akkor ez sem történt volna meg! Miattam van az egész! Ne haragudjatok! - Kigördült egy könnycsepp, az arcomon folytatta útját, majd édesanyám arccsontjára hullott. Sosem láttatok engem sírni, mert megvolt mindenem. Ti voltatok azok! Most azért sírok, mert mindent elvesztettem. Sosem engedlek el titeket, ezt megígérem! -Ráraktam mindkettőjükre egy-egy szál vörös, és fehér rózsát. A vöröset a szeretetemért, a fehéret pedig a tiszteletemért. Ahogy letettem, megsimítottam a kezüket. Utolsó érintésük volt a bőrömön. - Sajnálom, szeretlek titeket! - Ejtettem ki így is rekedtes hangon, de végül teljesen elcsuklott.
Visszasétáltam a helyemre, és megvártam, amíg mindenki lerója végső tiszteletét a szüleim iránt. Véget ért a temetés, akkor tudatosult bennem, hogy elvesztettem azt a két személyt, akit a világon a legjobban szerettem... Szemeim könnybe lábadtak, s összerogytam a padon. Már 5 perce ülhettem ott, amikor egy szelíd hang szólított meg a hátam mögül.:
- Szabad ez a hely? - kérdezte szerényen, félt az elutasítástól.
- Ööö... Igen, persze. - Nyögtem ki néhány másodperces késéssel, majd letöröltem halovány arcomról a könnyeket. Egy kis csend vette kezdetét, melyet félbeszakított néha a szipogásom.
- A szüleid csodálatos emberek voltak... - mondta, és sóhajtott egyet. - Ha baj volt, mindig segítettek nekem.
- Ezt most miért mondod nekem? - kérdeztem értetlenül, összezavarodva.
- Ezt később akartam elmondani, de... - mély levegőt vett - a szüleid súlyos betegek voltak. Tudták, hogy nincsen sok hátra... De odaadom neked ezt a levelet, Ők írták. Olvasd el, és ha bármi kérdésed van, vagy egyszerűen csak valakinek elakarod mondani, hogy mit érzel, hívj fel. Oké? - Nézett a lógó hajtincseimtől eltakart arcomra. Meghasadt a szívem, miközben a levelet olvastam. A levélben ez állt: ...
